Egy hely ahol nem lehet unatkozni...

Peter Scholcz és barátai

Peter Scholcz Hollandiában élő magyar származású muzsikus és zenetörténész, a Liszt Ferenc kamarakórus alapító és állandó karnagya zenei tanulmányait a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumban végezte. A 1960-as években tevékenyen részt vett a magyar jazz életben, alapító tagja a Scholcz Dixieland-nek, a Nebuló együttesnek majd hosszú éveken át tagja volt a Garay kvartettnek. 1962-ben, az első nemzetközi jazz fesztiválon részt vett magyar együttessel (Garay Attila, Szúdy János és Scholcz Péter) fesztivá győztesek lettek Karlovy-Vary-ban (Csehország). A Németországban élő Szúdy János jelenleg a bonni Beethoven zenekar tagja. Rendszeresen fellép a bonni és kölni jazzklubokban. Ma is kapcsolatban van a magyar jazzistákkal. Így jön létre ez a produkció is. Vukán György ma Magyarország talán legkeresettebb jazz komponistája és zongoraművésze. Zeneszerzői tevékenysége szimfonikus, színházi és filmzenére is kiterjed. 1972 óta vezeti saját trióját. Idehaza és külföldön számos ismert művésszel játszott együtt.
Peter Scholcz zenész társaival a holland nap programjában szerepel. Előtte Bonnban is bemutatkozott ez a formáció.

A trió tagjai:

Peter Scholcz nagybőgő

Vukán György zongora

Szúdy János dob


Peter Scholcz


Vukán György


Szúdy János